Ismertető

Jennifer Lawrence karrierje 14 éves korában indult, amikor egy családi nyaralás során fedezte fel őt egy ügynökség tagja. Miután igent mondott a felkérésre, a nyarat Manhattanban töltötte, hogy részt vegyen első szerepén, ami a 'My Super Sweet 16' című televíziós műsorban valósult meg, rögtön ezt követően pedig a 'The Devil You Know' című filmben láthattuk, ahol Zoe Hughes-t alakította. Több ismert sorozatban is szerepet kapott, mint pl a 'Monk - A flúgos nyomozó', vagy 'A médium'. Innentől Jennifer karriere pedig csak úgy ívelt felfelé, 2012-ben szerepelt a 'Napos oldal' című filmben, ő alakította Tiffanyt, amely akkora sikert hozott neki, hogy egy Oscar-díjat is bezsebelt, legjobb női főszereplő kategóriában.

 
Munkálatok
X-Men: Sötét Főnix

karakter: Raven Darkholme / Mystique
dátum: 2019.

Most, hogy Logan végleg nyugdíjba vonult, még nagyobb teher nyomja a mutánsok és a Fox vállát. A stúdió több vasat is egyszerre próbál a tűzben tartani a filmes univerzumon belül, Deadpool kalandjain és az Új mutánsokkal induló horrorvonalon túl a kissé megfáradt fő cselekményszálba is igyekszenek új életet lehelni a jövő év végén érkező Dark Phoenix alcímű új felvonással.
Vörös veréb

karakter: Dominika Egorova
dátum: 2018. március 01.

Dominika Egorova, a prímabalerina, aki mestere a csábításnak és a manipulálásnak. Amikor a karrierje végét jelentő sérülést szenved, bizonytalan és sötét jövő dereng fel Dominika és anyja előtt. Így lesz a lányból könnyű préda a Veréb Iskola, egy titkos hírszerzési szolgálat számára, akik kivételes fiatalokat tanítanak arra, hogy testüket és elméjüket fegyverként használják.
Anyám!

karakter: Anya, Veronica
dátum: 2017. október 19.

Darren Aronofsky legújabb filmjében, az anyám!-ban a színésznő átéli az introvertáltak legrosszabb rémálmát, majd megjárja a poklot: Az idősödő költő Him és fiatal felesége, Veronica egy nagy viktoriánus házban élnek vidéken, ahol az egész történet játsszódik. Egy nap egy idegen és felesége beköltöznek a házba, megzavarva a pár nyugodt életét.
 
Chat

Az oldalon egy szerkesztő tevékenykedik: Naila. A chat arra szolgál, hogy partner oldalnak jelentkezz, illetve kulturált véleményt nyilváníts.

 
Partner oldalak

Szép, tartalmas oldalak jelentkezését várom, ha te is szeretnél a partner oldalak közé tartozni, nincs más dolgod, mint jelentkezz a chatbe!

    

    

    

LEKERÜLT OLDALAK | FELTÉTELEK

 
Információk

Oldal név: Jennifer Lawrence Magyarország
Nyitás: 2018. július 02.
Szerkesztő: Naila
Elérhetőség: jlawrence@gportal.hu
Téma: Jennifer Lawrence
Tárhely: G-Portal.hu | SoSugary.com
Kreditek: Efruse, Ninaa

Az oldal nem áll kapcsolatban Jenniferrel, sem a közvetlen környezetével. Az oldal egy nonprofit rajongói oldal, ami saját fordítású, gyűjtésű, gyártású képeket, szöveget tartalmaz, másolásuk következményeket von maguk után!
 
BlogPlusz
Friss bejegyzések
2018.08.15. 10:25
2018.08.10. 19:50
2018.08.10. 19:42
2018.08.08. 10:40
2018.07.31. 07:53
 

Hírek

Red Sparrow still képek

2018.07.02. 08:50, Naila

A napokban két új még eddig nem látott still kép is megjelent a 2018-as Red Sparrow című filmből, ennek hála feltöltöttem nektek az összes képet, amit eddig kaptunk a filmből, ugyanis még elég kezdetleges a galéria, így ezzel kárpótolom a látogatókat. :)

   

Címkék: Red Sparrow Stills

Kutyasétáltatás NYC utcáin

2018.07.02. 08:35, Naila

Legnagyobb örömömre mostanában elég sok candids kép jelenik meg, pl ezek a képek június 25-én készültek, amint Jennifer éppen kutyát sétáltatott New York City utcáin, közben pedig zenét hallgatott.

   

Séta Cooke Maroney oldalán

2018.07.02. 08:20, Naila

Június 21-én, csütörtök délután kapták lencsevégre Jennifert, amint párja, Cooke Maroney oldalán sétálgat kéz a kézben, New York City utcáin.

   

Úgy tűnik, hogy ez a nap nagyon mozgalmas volt Jennifer számára, ugyanis egy megjelenés és egy délutáni séta után szintén ezen a napon egy romantikus gyertyafényes vacsorát is megejtettek.

   

Prune Nourry

2018.07.02. 08:11, Naila

Hozni fogok nektek néhány olyan hírt, amik pár nappal ezelőtt jelentek meg, viszont azt hittem, hogy hamarabb kész leszek az oldallal, így amint elkészült a galéria, már fel is töltöttem ezeket a képeket, viszont az oldal akkor még sehol nem volt, de hogy "ne vesszenek kárba", így utólag posztolom. Június 21-én készültek ezek a képek, ugyanis Jennifer részt vett egy eseményen, a New York-i Prune Nourry The Amazon-on, a The Standard szálloda épületében.

   

Üdvözlő

2018.07.02. 07:50, Naila

Nagy örömömre elérkezett ez az idő is, hosszas munkálatok után végre megnyitom a Jennifer Lawrence rajongói portálom. Az oldal igazából már 2013 óta az enyém, akkor hála Az éhezők viadala című filmnek, nagy lelkesedéssel szerkesztettem egy ideig, viszont éppen érettségi közelében voltam, így abbahagytam és azóta egyszer tértem vissza a jennifer.gportal.hu oldallal 2015-ben, amit viszont a hírek hiányában zártam be, majd töröltem. Most azonban újra kedvet kaptam a szerkesztéshez és Jennifer mellett döntöttem, ugyanis itt állt üresen a cím, várva engem, én pedig a napokban néztem meg a Vörös veréb című filmet, ami még nagyobb löketet adott. Természetesen az X-Men filmek is a kedvenceim, most 2018-ban pedig már munkálkodnak a Sötét Főnixen, így nem kérdés, hogy mennyire várom. :) Tovább nem is húznám a szót, igyekszem naponta hozni a híreket, de majd meglátjuk, hogy mennyire valósul meg, elképzelhető, hogy a későbbiekben szükségem lesz egy társszerkesztőre is, úgyhogy ha valaki úgy érzi, akkor nyugodtan jelentkezzen! :) Kellemes időtöltést itt az oldalon!

Elejére | Újabbak | Régebbiek | Végére |