Ismertető

Jennifer Lawrence karrierje 14 éves korában indult, amikor egy családi nyaralás során fedezte fel őt egy ügynökség tagja. Miután igent mondott a felkérésre, a nyarat Manhattanban töltötte, hogy részt vegyen első szerepén, ami a 'My Super Sweet 16' című televíziós műsorban valósult meg, rögtön ezt követően pedig a 'The Devil You Know' című filmben láthattuk, ahol Zoe Hughes-t alakította. Több ismert sorozatban is szerepet kapott, mint pl a 'Monk - A flúgos nyomozó', vagy 'A médium'. Innentől Jennifer karriere pedig csak úgy ívelt felfelé, 2012-ben szerepelt a 'Napos oldal' című filmben, ő alakította Tiffanyt, amely akkora sikert hozott neki, hogy egy Oscar-díjat is bezsebelt, legjobb női főszereplő kategóriában.

 
Munkálatok
X-Men: Sötét Főnix

karakter: Raven Darkholme / Mystique
dátum: 2019.

Most, hogy Logan végleg nyugdíjba vonult, még nagyobb teher nyomja a mutánsok és a Fox vállát. A stúdió több vasat is egyszerre próbál a tűzben tartani a filmes univerzumon belül, Deadpool kalandjain és az Új mutánsokkal induló horrorvonalon túl a kissé megfáradt fő cselekményszálba is igyekszenek új életet lehelni a jövő év végén érkező Dark Phoenix alcímű új felvonással.
Vörös veréb

karakter: Dominika Egorova
dátum: 2018. március 01.

Dominika Egorova, a prímabalerina, aki mestere a csábításnak és a manipulálásnak. Amikor a karrierje végét jelentő sérülést szenved, bizonytalan és sötét jövő dereng fel Dominika és anyja előtt. Így lesz a lányból könnyű préda a Veréb Iskola, egy titkos hírszerzési szolgálat számára, akik kivételes fiatalokat tanítanak arra, hogy testüket és elméjüket fegyverként használják.
Anyám!

karakter: Anya, Veronica
dátum: 2017. október 19.

Darren Aronofsky legújabb filmjében, az anyám!-ban a színésznő átéli az introvertáltak legrosszabb rémálmát, majd megjárja a poklot: Az idősödő költő Him és fiatal felesége, Veronica egy nagy viktoriánus házban élnek vidéken, ahol az egész történet játsszódik. Egy nap egy idegen és felesége beköltöznek a házba, megzavarva a pár nyugodt életét.
 
Chat

Az oldalon egy szerkesztő tevékenykedik: Naila. A chat arra szolgál, hogy partner oldalnak jelentkezz, illetve kulturált véleményt nyilváníts.

 
Partner oldalak

Szép, tartalmas oldalak jelentkezését várom, ha te is szeretnél a partner oldalak közé tartozni, nincs más dolgod, mint jelentkezz a chatbe!

    

    

    

LEKERÜLT OLDALAK | FELTÉTELEK

 
Információk

Oldal név: Jennifer Lawrence Magyarország
Nyitás: 2018. július 02.
Szerkesztő: Naila
Elérhetőség: jlawrence@gportal.hu
Téma: Jennifer Lawrence
Tárhely: G-Portal.hu | SoSugary.com
Kreditek: Efruse, Ninaa

Az oldal nem áll kapcsolatban Jenniferrel, sem a közvetlen környezetével. Az oldal egy nonprofit rajongói oldal, ami saját fordítású, gyűjtésű, gyártású képeket, szöveget tartalmaz, másolásuk következményeket von maguk után!
 
BlogPlusz
Friss bejegyzések
2018.08.15. 10:25
2018.08.10. 19:50
2018.08.10. 19:42
2018.08.08. 10:40
2018.07.31. 07:53
 

Hírek

Galéria frissítés

2018.07.15. 08:35, Naila

Sajnálom, hogy mostanában úgy tűnt, hogy teljesen el voltam tűnve, de ez nem teljesen igaz, aki meglátogatta a galériát, láthatta, hogy közben az összes 2017-es fotósorozatot és hivatalos megjelenést feltöltöttem, részben azért, hogy legyen valami tartalom is, mert eddig 2018-ban túl sok megjelenésre nem került sor, másrészt pedig, hogy a rajongónak, akik esetleg szívesen visszanéznék a régebbi képeket, legyen lehetőségük. Sajnos ami megnehezíti a dolgom, az az, hogy ez a SoSugary galéria elég rossz, sokszor meg sem nyitja az oldalt, vagy öt darab képet fél óra alatt tudok feltölteni, most pl abszolút semmi, 500 Internal Server Errort ír ki, úgyhogy nem tudok töltögetni.. Majd valami új szolgáltató után nézek, nem tudom még, hogy mik a lehetőségek.

Iskolás fotó

2018.07.10. 16:50, Naila

A napokban egy eddig nem látott kép került elő Jenniferről, még az iskolás korából, valószínű egy buszos osztálykirándulás során készülhetett. Nézzétek meg. :)

   

Dior Pre-Fall 2018

2018.07.09. 22:31, Naila

Twitteren és instaramon is megosztotta ezt a képet Alexander Wang, amin Jennifer houndstooth mintás blézert visel, a Dior Pre-Fall 2018-as kollekciójából.

   

Cowboy Palace Saloon

2018.07.09. 22:00, Naila

Július 8-án, tegnap készültek ezek a képek, amikor Jennifer megérkezett a Kaliforniában található Cowboy Palace Saloon nevű bárba. A képeken látszik, hogy közelítve van, de egyénként még így is jó minőségűek. :)

   

Dior Fall 2018

2018.07.05. 18:15, Naila

Amint láthatjátok, már alakul az oldal, végre a fejléc fölé felkerült a navigáció, eddig még meg sem voltak a menüpontok ill. modulok sem, a galéria is jól halad, már az összes 2018-ban megjelent fotósorozat képe megtalálható, köztük ez a gyönyörű Dior Pre-Fall 2018-is, amit idén májusban adtak ki, két videóval, amit csatolok. :)

   

Harper's Bazaar Taiwan

2018.07.05. 10:30, Naila

Ma ismét a galériával voltam elfoglalva eddig, egész délután, így a 2018 márciusi Harper's Bazaar Taiwan számához készült fotósorozatot töltöttem fel nektek. :)

   

HD Képernyő felvételek

2018.07.04. 09:54, Naila

Mivel a napokban hírek nem voltak, így gondoltam folyamatosan töltöm fel a galériát, most éppen HD minőségű screencaptures, azaz képernyő felvételekkel bővültek az albumok. Egyenlőre pár darabot feltöltöttem, de folyamatosan hozom az utánpótlást.

   

Továbbá feltöltöttem néhány nagyon jó minőségű still képet is, szintén a Red Sparrow című filmből, hát ha valaki ezek után most nem kap kedved a film megnézéséhez, akkor soha.. :) Jó nézelődést.

   

2018 legjobb filmjei

2018.07.02. 15:58, Naila

A Variety oldal összeállított egy listát 2018 eddigi legjobb filmjeiről, és természetesen a Red Sparrow is helyett kapott az Annihilation, az Avengers: Infinity War, a Black Panther, a Chappaquiddick, az En el Septímo Día, a First Reformed, a Gemini, a Hereditary, az Isle of Dogs, az On Chesil Beach, a The Rider, a Take Your Pills, a Thoroughbreds és a You Were Never Really Here mellett.

A képre kattintva megtekinthetitek a listát.

Perrotin Galéria

2018.07.02. 15:53, Naila

JR művész a npokban az instagram storyjában megosztott egy videót Jenniferről, amint egy téglalapokból álló szemet mozdít meg, egyébként a szem Emmanuel Perrotin képkereskedő tulajdona és a Perrotin Galériában található, Párizsban.