Ismertető

Jennifer Lawrence karrierje 14 éves korában indult, amikor egy családi nyaralás során fedezte fel őt egy ügynökség tagja. Miután igent mondott a felkérésre, a nyarat Manhattanban töltötte, hogy részt vegyen első szerepén, ami a 'My Super Sweet 16' című televíziós műsorban valósult meg, rögtön ezt követően pedig a 'The Devil You Know' című filmben láthattuk, ahol Zoe Hughes-t alakította. Több ismert sorozatban is szerepet kapott, mint pl a 'Monk - A flúgos nyomozó', vagy 'A médium'. Innentől Jennifer karriere pedig csak úgy ívelt felfelé, 2012-ben szerepelt a 'Napos oldal' című filmben, ő alakította Tiffanyt, amely akkora sikert hozott neki, hogy egy Oscar-díjat is bezsebelt, legjobb női főszereplő kategóriában.

 
Munkálatok
X-Men: Sötét Főnix

karakter: Raven Darkholme / Mystique
dátum: 2019.

Most, hogy Logan végleg nyugdíjba vonult, még nagyobb teher nyomja a mutánsok és a Fox vállát. A stúdió több vasat is egyszerre próbál a tűzben tartani a filmes univerzumon belül, Deadpool kalandjain és az Új mutánsokkal induló horrorvonalon túl a kissé megfáradt fő cselekményszálba is igyekszenek új életet lehelni a jövő év végén érkező Dark Phoenix alcímű új felvonással.
Vörös veréb

karakter: Dominika Egorova
dátum: 2018. március 01.

Dominika Egorova, a prímabalerina, aki mestere a csábításnak és a manipulálásnak. Amikor a karrierje végét jelentő sérülést szenved, bizonytalan és sötét jövő dereng fel Dominika és anyja előtt. Így lesz a lányból könnyű préda a Veréb Iskola, egy titkos hírszerzési szolgálat számára, akik kivételes fiatalokat tanítanak arra, hogy testüket és elméjüket fegyverként használják.
Anyám!

karakter: Anya, Veronica
dátum: 2017. október 19.

Darren Aronofsky legújabb filmjében, az anyám!-ban a színésznő átéli az introvertáltak legrosszabb rémálmát, majd megjárja a poklot: Az idősödő költő Him és fiatal felesége, Veronica egy nagy viktoriánus házban élnek vidéken, ahol az egész történet játsszódik. Egy nap egy idegen és felesége beköltöznek a házba, megzavarva a pár nyugodt életét.
 
Chat

Az oldalon egy szerkesztő tevékenykedik: Naila. A chat arra szolgál, hogy partner oldalnak jelentkezz, illetve kulturált véleményt nyilváníts.

 
Partner oldalak

Szép, tartalmas oldalak jelentkezését várom, ha te is szeretnél a partner oldalak közé tartozni, nincs más dolgod, mint jelentkezz a chatbe!

    

    

    

LEKERÜLT OLDALAK | FELTÉTELEK

 
Információk

Oldal név: Jennifer Lawrence Magyarország
Nyitás: 2018. július 02.
Szerkesztő: Naila
Elérhetőség: jlawrence@gportal.hu
Téma: Jennifer Lawrence
Tárhely: G-Portal.hu | SoSugary.com
Kreditek: Efruse, Ninaa

Az oldal nem áll kapcsolatban Jenniferrel, sem a közvetlen környezetével. Az oldal egy nonprofit rajongói oldal, ami saját fordítású, gyűjtésű, gyártású képeket, szöveget tartalmaz, másolásuk következményeket von maguk után!
 
Számláló
Indulás: 2018-07-02
 
BlogPlusz
Friss bejegyzések
2018.07.10. 16:50
2018.07.09. 22:31
2018.07.09. 22:00
2018.07.05. 18:15
2018.07.05. 10:30
 

Hírek

Iskolás fotó

2018.07.10. 16:50, Naila

A napokban egy eddig nem látott kép került elő Jenniferről, még az iskolás korából, valószínű egy buszos osztálykirándulás során készülhetett. Nézzétek meg. :)

   

Dior Pre-Fall 2018

2018.07.09. 22:31, Naila

Twitteren és instaramon is megosztotta ezt a képet Alexander Wang, amin Jennifer houndstooth mintás blézert visel, a Dior Pre-Fall 2018-as kollekciójából.

   

Cowboy Palace Saloon

2018.07.09. 22:00, Naila

Július 8-án, tegnap készültek ezek a képek, amikor Jennifer megérkezett a Kaliforniában található Cowboy Palace Saloon nevű bárba. A képeken látszik, hogy közelítve van, de egyénként még így is jó minőségűek. :)

   

Dior Fall 2018

2018.07.05. 18:15, Naila

Amint láthatjátok, már alakul az oldal, végre a fejléc fölé felkerült a navigáció, eddig még meg sem voltak a menüpontok ill. modulok sem, a galéria is jól halad, már az összes 2018-ban megjelent fotósorozat képe megtalálható, köztük ez a gyönyörű Dior Pre-Fall 2018-is, amit idén májusban adtak ki, két videóval, amit csatolok. :)

   

Harper's Bazaar Taiwan

2018.07.05. 10:30, Naila

Ma ismét a galériával voltam elfoglalva eddig, egész délután, így a 2018 márciusi Harper's Bazaar Taiwan számához készült fotósorozatot töltöttem fel nektek. :)

   

HD Képernyő felvételek

2018.07.04. 09:54, Naila

Mivel a napokban hírek nem voltak, így gondoltam folyamatosan töltöm fel a galériát, most éppen HD minőségű screencaptures, azaz képernyő felvételekkel bővültek az albumok. Egyenlőre pár darabot feltöltöttem, de folyamatosan hozom az utánpótlást.

   

Továbbá feltöltöttem néhány nagyon jó minőségű still képet is, szintén a Red Sparrow című filmből, hát ha valaki ezek után most nem kap kedved a film megnézéséhez, akkor soha.. :) Jó nézelődést.

   

2018 legjobb filmjei

2018.07.02. 15:58, Naila

A Variety oldal összeállított egy listát 2018 eddigi legjobb filmjeiről, és természetesen a Red Sparrow is helyett kapott az Annihilation, az Avengers: Infinity War, a Black Panther, a Chappaquiddick, az En el Septímo Día, a First Reformed, a Gemini, a Hereditary, az Isle of Dogs, az On Chesil Beach, a The Rider, a Take Your Pills, a Thoroughbreds és a You Were Never Really Here mellett.

A képre kattintva megtekinthetitek a listát.

Perrotin Galéria

2018.07.02. 15:53, Naila

JR művész a npokban az instagram storyjában megosztott egy videót Jenniferről, amint egy téglalapokból álló szemet mozdít meg, egyébként a szem Emmanuel Perrotin képkereskedő tulajdona és a Perrotin Galériában található, Párizsban.

Red Sparrow still képek

2018.07.02. 08:50, Naila

A napokban két új még eddig nem látott still kép is megjelent a 2018-as Red Sparrow című filmből, ennek hála feltöltöttem nektek az összes képet, amit eddig kaptunk a filmből, ugyanis még elég kezdetleges a galéria, így ezzel kárpótolom a látogatókat. :)

   

Címkék: Red Sparrow Stills
Elejére | Újabbak | Régebbiek | Végére |